A kezdetektől fogva az Unichem amellett száll síkra, hogy a jó üzleti eredmények mellett az is fontos, hogy az alkalmazottainak és a vállalat környezetében élőknek gazdagabb, minőségesebb és szebb életet biztosítson.
Kezdeményezéseink a társadalmi felelősségvállalás terén:
Gondoskodunk az alkalmazottainkról
Az Unichem üzleti sikerei a munkavállalók lelkesedésén, elkötelezettségén, hovatartozásán és tudásán múlik. Igyekszünk olyan munkatársakat alkalmazni és megtartani, akik innovatívak, hűségesek, tehetségesek, és mindenekelőtt: elégedettek, mert csak velük közösen tudjuk megalkotni egy környezetvédelmi nemzetközi cég kultúráját.
Igyekszünk hasznossá tenni magunkat a helyi közösségben
Minden tevékenységünk középpontjában ott van a helyi közösség életébe való aktív bekapcsolódás, és a közvetlen környezet igényeinek meghallgatása.
A környezetvédelem eszméjének terjesztése és az aktív környezetvédelemre való bátorítás
Hisszük, hogy képzéseink révén kifejezetten sok emberhez eljutottak a biokertészeti ismeretek, egyre inkább terjed az önellátó kertek, a rendezett házkörnyék, és egyúttal rendezett szélesebb környezet iránti igény. Ennek érdekében legjobb szakembereink részvételével évente több mint 100 ingyenes képzést szervezünk az érdeklődők számára.
Társadalmi felelősségvállalás projektek szponzorálásával
A fenntartható fejlődés támogatása és a társadalom igényeire való odafigyelés a sikerünk bizonyítéka. Szponzorként számos projektet támogatunk a kertészet területén, befektetünk az egészséges életmódra, a vidékfejlesztésre, a biztonságos környezetre, a képzésekre, a hagyományok megőrzésére és a kultúrára irányuló aktivitásokba.
A közösség támogatása humanitárius akciókkal és adományozással
Az Unichem üzleti tevékenységének integrált része a társadalmi felelősségvállalás, ez is mutatja a környezetünkkel és egyáltalán, az élettérrel szembeni viszonyunkat. Erőfeszítéseink a társadalmi tevékenységek széles körére kiterjednek, aktív szerepet vállalunk különböző akciókban, több kezdeményezést támogatunk anyagilag. Legfontosabbként éppen az ökológiai és humanitárius célokra történő adományozást említenénk.